Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2014. Április 19. 19:20, szombat | Helyi
Forrás: sonline.hu

Száz kórustag énekelt a földvári fúvószenekarral

Száz kórustag énekelt a földvári fúvószenekarral

Carmina Burana fúvószenekarra és százfős kórusra: ez volt a fénypontja a jubileumát névadóval is ünneplő negyven éves balatonföldvári vegyeskar koncertjének.

Az első külföldi út Csehszlovákiába vezetett (1982), nyugaton az NSZK-ban énekeltek először (1986), a második tíz év alatt három karnagy is váltotta egymást – ez is kiderült az ünnepi esten elhangzott visszaemlékezésekből. S az is, hogy a jelenlegi kórusvezető, Kapusné Dojcsák Edit a csúcstartó: még 1990-ben vállalta el, a földvári zeneiskola újdonsült tanáraként. Férje, Kapus János pedig a fúvószenekart vezeti, mely különleges produkcióra vállalkozott az erre az alkalomra összeállt egyesített, száz fős kórussal: a Carmina Burana előadására. Az ünnepelt, mostantól Sonoro vegyeskar mellett a balatonszárszói Soli Deo Gloria Kórus, a Zamárdi Nőikar, valamint a földvári és szemesi gyermekkar tagjai is színpadra álltak.

Sonoro egyébként azt jelenti, „zengedezve”, de a négy évtizede alapított kórusban éneklő Makk Levente úgy fogalmazta meg a szó jelentéseit elemezve: „Aranyló nap, fény, zengő ének, közösség, arany gyermek, a fény fia, arany hang: a veled éneklés kiemel a hétköznapokból, a jelenlét, a pillanat különleges örömét nyújtja, fényt hoz el számomra az együtt zengés és a közös dal másokat is felemel”.

Bizonyos, hogy a közönséget is felemelte Carl Orff műve, a Carmina Burana, mely olyan komolyzene, ami a könnyűzene legkedveltebb slágereinek népszerűségével vetekszik; sokak szerint minden idők legnépszerűbb zeneműve. A bajorországi bencés kolostorban 1803-ban talált, jórészt középkori latin nyelven írt versgyűjteményből született zenemű fúvószenekarra átírt, rövidített változata hangzott ezúttal el. Franz Schöggl A tréfás pisztrángja révén pedig az derült ki, hogy a komolyzene humoros is lehet: a szerző azt mutatja be, hogyan hangzana, ha Mozart, Beethoven, vagy Liszt írta volna meg Schubert Pisztrángját.

– Eredetileg egy évre vállaltam el a karvezetői feladatot, aztán kissé elhúzódott – emlékeztetett Kapusné Dojcsák Edit karnagy. – Szokásos évi két nagy koncertünk és a külföldi utak kovácsolták csapattá az énekkart, ahová ma már a földváriakon kívül a kistérség több településéből járnak énekelni. Életem fontos része ez a közösség; nemcsak az éneklés öröm velük, hanem minden találkozás.
Egyetlen kórustag, Samu László énekel kezdettől fogva, negyven éve, őt természetesen külön is köszöntötték az ünnepi hangversenyen.

Samu Laci mindig pontosan érkezett

Én nem késtem soha a próbákról, ugye, Irénke? – szólt le a színpadról Samu László, ahol éppen Holovits Huba polgármester köszöntötte. A helyszín Balatonföldvár, ahol a helyi vegyeskar alapításának negyvenedik évfordulóját ünnepelték, Irénke nem más, mint Zakár Antalné alapító karnagy, Samu László pedig az utolsó mohikán az alapító énekesek közül, aki mindmáig fújja a basszus szólamban. Megható jelenet volt, nem egyedüli ezen az estén.

A kórus következő vezetője, Gyimesi Éva betegsége miatt nem tudott eljönni az ünnepségre, levelét a sírással küszködve olvasták föl. Később Kapusné Dojcsák Edit karnagy mellé – aki immár 24. esztendeje dirigál, pedig először csak egyetlen évre vállalta a feladatot – odaszólították a férj Kapus Jánost, merthogy ők elválaszthatatlanok. Ez így is van. S a balatonföldváriak és a térségben élők már rég tudhatják: milyen szerencsések, hogy a házaspár (egyikük miskolci, másikuk dorogi) egykor idetalált. Bizonyította ezt a koncert is, amelyen a Sonoro névre ekkor átkeresztelt vegyeskar előbb maga, majd a zamárdi, szárszói és szemesi kórusokkal megerősítve a Kapus János által betanított fúvószenekarral közösen előadta Carl Orff Carmina Buránáját. Ez a produkció (amely nagyon komoly zenei tudást állít követelményként az előadók elé) akárhol piacképes lett volna, zúgott is sokáig a vastaps.

A házaspár már jóval éjfél után bontotta ki a csomagot, amibe a jelenlegi kórustagok az ajándékaikat rejtették: szentendrei hétvégét kaptak budapesti koncertjegyekkel, valamint egy emlékkönyvet, melybe mindenki beírta, hogy mit gondolnak az együttesről – Edit elárulta: a könnyeken keresztül bizony sokáig tartott az olvasás...
A beírásomat ezúton pótolom, hiszen ennek a nagy családnak én is boldog tagja lehettem tizenhárom évig. (Zakár Antalné még a siófoki zeneiskolában tanított szolfézsra – a szolfézst nem szerettem, a tanárnőt annál inkább.) A Kapus házaspárral akkor találkoztam, amikor legelőször Balatonföldvárra érkeztek 1990-ben; a városháza előtt futottunk össze, miközben riportot készítettem, s véletlenszerűen faggatóra fogtam őket... Samu Lacitól nagyon sokat tanultam – volt erre alkalom bőven, az erdélyi Zetelakán például vele kerültem egy családhoz szállásra –, de két dolog nem jött össze: a próbákról vele ellentétben sajnos időnként elkéstem, no meg a vörösbora nagyságrendekkel jobb, mint amit én valaha csinálni tudnék. Rengeteg a közös élmény: koncertek itthon és Európa nyugati felén is, kirándulások, névnapok. A legjobb nekem tán mégis az volt, amikor elbújtunk a templomok szegletébe, hogy a magunk kedvére énekeljük. Hiányoztok valahányan!

Címkék: siófok

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 15:03, péntek | Életmód

Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje

Novemberben 28-tól kerül a országszerte a magyar mozikba Herendi Gábor Futni mentem című új romantikus vígjátéka.

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.