Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2014. Augusztus 05. 09:07, kedd | Helyi
Forrás: sonline.hu

Borsólevesszínű Balatont akar a horgász és a hal is

Borsólevesszínű Balatont akar a horgász és a hal is

Siófoknál 1,5-ös, Szemesnél kettes, Keszthelynél hetes a Balaton klorofillszintje, rossz vízminőségről ötven fölött beszélünk.

G. Tóth László, a tihanyi limnológiai intézet igazgatója osztotta meg a nyilvánossággal a legfrissebb mérési adatokat.

A nemzetközi fürdővíz-irányelv szerint egy liter vízben ötven mikrogrammnyi klorofill számít aggályosnak, a Balaton vízminősége tehát kiváló. Az igazgató megjegyezte azt is: a halak és a horgászok szempontjából túlságosan is tiszta a víz. „A hetvenes, nyolcvanas években, amikor borsóleves színe volt a Balatonnak, akkor voltak a legkövérebbek a pontyok, a harcsák és a csukák. Több mint tizedére csökkent azóta a Balaton tápanyagterhelése, ennek következtében az egész élővilágának az alapját képező fitoplankton termelődése is visszaesett és a táplálékláncban ráépülő következő szintek is összezsugorodtak, ezért van most kevesebb hal.”

A balatoni halászat leállítása kapcsán G. Tóth László azt mondta, hogy „a betelepített, nem őshonos busák tömeges kifogására továbbra is szükség volna”. A balatoni busák – így a tihanyi kutatóintézet vezetője – ma már fiatalabbak, mint az utolsó telepítés; minden ezzel ellentétes vélekedéssel szemben szaporodnak, s a déli parti halastavakból szöknek, vagy a leeresztéskor jutnak a Balatonba. A limnológusok kis busákat is befognak a befolyóknál.

Tavaly december óta a horgászoké a Balaton, azóta nincs halászat, ilyen sem volt még a tó életében. Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója felidézte: már százötven éve úgy írtak a Balatonról, hogy „a legnagyszerűbb, legcélszerűbb fogastó a világon”. A tiszai halászok az 1860-as években jöttek halfogásra tanítani a balatoni népeket, majd 1899-ben alakult meg a halászati részvénytársaság.
– A horgászat az 1900-as évek elején még úri huncutságnak számított, a háború előtt négyszáz horgászról adtak hírt, 1958-ban már öt-hatezerre tették a számukat – így Szári Zsolt. – Ma negyven-ötvenezren horgásznak a Balatonon, ebből úgy húszezer az állandó horgász, és 2013-ban 628 tonna volt az összes pecásfogás a tavon a fogási naplók alapján.

A harmincas években 250 tonna süllőt fogtak a balatoni halászok, az ötvenes években 1400-1500 tonna keszeget. Az idei fogásuk ehhez képest várhatóan nulla lesz, a balatoni halgazdálkodás átalakításáról mindenesetre a tél óta nem hallani semmi konkrétumot. Közben lassan lejár a balatoni szezon, úgy tudjuk, tóparti vendéglősök megkeresték Fazekas Sándor minisztert, hogy tegyen annak érdekében: a balatoni halsütödékben, éttermekben tudjon balatoni halhoz jutni a helyi ízek iránt érdeklődő turista. Lapunk is kérdezte ez ügyben a minisztert, de július 10-én feltett írásbeli kérdéseinkre mostanáig nem kaptunk választ. Egy idevágó friss hír: Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Fazekas Szabolcs személyében halgazdálkodásért felelős miniszteri megbízottat jelölt ki, azaz talán történik végre valami....

Címkék: siófok

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a csok plusz segített beindítani az ingatlanpiacot az év elején

A 2024. január 1-jétől elérhető csok plusz segített abban, hogy az ingatlanpiac egy kicsit beinduljon az év elején - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Külföld

Ukrán rendőrség: Németországban találtak meg 161, Oroszország által elhurcolt ukrán gyermeket

Az ukrán rendfenntartóknak német kollégáikkal együttműködve sikerült azonosítaniuk 161 ukrán gyermeket Németországban, akiket Oroszország hurcolt el otthonukból - közölte az ukrán országos rendőrség szerdán Facebook-oldalán.

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Belföld

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit - vélekedett a Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az MTI-nek.

2024. Április 17. 17:23, szerda | Életmód

Nyolc sztárfellépő és negyven koncert az idei Paloznaki Jazzpikniken

Anastacia, a Brand New Heavies, Tony Hadley, a Morcheeba, az MF Robots, a Son Mieux, a Kraak & Smaak és Izo FitzRoy lesz a 12. Paloznaki Jazzpiknik sztárfellépője augusztus 1. és 3. között a Balaton-felvidéken.